|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Molnár László 1998. december 9.Dec. 9-én Párizsban a francia külügyminisztérium és az EST Alapítvány szervezésében háromoldalú - francia-magyar-román - kollokviumot tartottak a helyi hatóságok, önkormányzatok tevékenységéről, együttműködéséről. Az önkormányzati képviselők eszmecseréjén jelen volt magyar részről Molnár László helyettes külügyi államtitkár, valamint Anton Niculescu román európai integrációs államtitkár is. Mindketten azt elemezték, milyen hatással járhat - s azt hogyan lehet tompítani két ország kapcsolataiban -, hogy Magyarország az EU-bővítés első szakaszában lesz az EU tagja, Románia pedig csak később. /Kollokvium az önkormányzatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./2010. február 16.Sokba kerül a művészeti oktatás?A Népújságban olvasom, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kevesebb magyar osztályt kell indítani, mert Matei Dumitru főtanfelügyelő szerint túl sok pénzbe kerül a művészeti oktatás az elért eredményekhez képest. Eszembe jut két dolog: az egyik, hogy milyen jól jön a gazdasági, pénzügyi és mindenféle válság, tüstént lehet a magyar oktatáson spórolni. A másik, hogy milyen briliáns, hogy a főtanfelügyelő úr birtokában van az az algoritmus, amely segítségével ki lehet számítani a művészeti oktatásba befektetendő pénz és az elért eredmények összefüggését. Az egyik legnagyobb matematikus, Grigore Moisil akadémikus ezt nem tudta/akarta kiszámítani. Ő egy interjúban ezt mondta: akkor lesz jobb a világ, ha az ember meghallgat egy Beethoven-művet, vagy megnéz egy Shakespeare- darabot, és másnap jobban dolgozik. Ő ezt látta, tanár volt. A történelem nagy civilizációiban (igaz, azok civilizációk voltak) tudták, hogy a fiatal szellemi, lelki, testi felneveléséhez elengedhetetlen a zene, a képzőművészetek, a színjátszás. A legmodernebb agykutatások ugyanezt igazolják. Álljon itt egy idézet az agykutató Freund Tamás akadémikustól: "Ezek az eredmények és következtetések azt igazolják, hogy az érzelemvilág gazdagsága jelentősen befolyásolja tanulási képességünket, kreativitásunkat. Ezért kell oktatási rendszerünkben, elsősorban a középiskolában, jóval nagyobb hangsúlyt kapnia az érzelemvilág gazdagítását szolgáló művészeti és erkölcsi nevelésnek." Most az általános tantervekből inkább ezek a tárgyak vannak kigyomlálva. Fontos lenne tehát a művészeti oktatás, nem kevesebb, hanem több kellene belőle. Maros megye magyar közösségének mégis kevesebb járna, mint eddig? Hol itt a hiba? Mégiscsak nagyon jól tudták a gyulafehérvári nyilatkozatot megfogalmazó hazafiak, hogy mi elengedhetetlen egy közösség élete és megmaradása érdekében: "Teljes nemzeti szabadság az itt lakó nemzeteknek. Minden nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással, a saját kebeléből való egyének által." Kíváncsi vagyok, lesz-e bennünk annyi közösségi igény és akarat, hogy ne apadjon, de inkább növekedjen a magyar művészeti oktatás. És van-e olyan erős érdekképviseletünk, "a saját kebeléből való egyének", aki/akik a magyar iskolaügyet hatékonyan képviselnék. Addig is arra biztatok minden kedves gyereket, fiatalt és szüleiket, hogy olvassák el újra Freund Tamás gondolatát (pár sorral fennebb), és lépjenek. Molnár László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 23.A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírokMaros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek) A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)." A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást. Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia. Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza. A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért! Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk! 1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki. 2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. 3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. 4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna. A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre. 6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. 7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel. Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották. 8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki. Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 2.Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.” A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei. Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza. A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért. Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust. 2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították. 3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték. 4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste. 5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását. Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került. Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre. 6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni. 7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült. Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá. Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották. 8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában. Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé. A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki. Tófalvi Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2013. április 20.Kimondott fájdalommal, a kegyeletért – 69 éve történt a világosi magyar tragédiaVilágos, az 1849. augusztus 13-i fegyverletétel kapcsán – amikor Görgei Artúr fővezér és a haditanács döntése nyomán, a 30 ezer fős fel-dunai magyar hadtest letette a fegyvert a Paszkievics főherceg által vezetett orosz intervenciós hadsereg előtt – nemzeti tragédiánk színhelyeként vonult be történelmünkbe. Arról viszont csak kevesen tudnak, hogy a nemzeti tragédia után 95 évvel ugyancsak az arad-hegyaljai településen ment végbe egy újabb, magyar szempontból gyászos esemény, aminek 24 nemzettársunk vált áldozatává. Leszögezzük: távol áll tőlünk a feszültségkeltés szándéka, de a 69 évvel ezelőtti eseménynek szemtanúk, kortársak megszólaltatásával történő ismertetése révén mindenképp az őt megillető helyre kívánjuk tenni a világosi magyarságon esett sérelmeket. Nem lehet halálukig megtagadni attól a féltucatnyi, még életben lévő, évtizedekig megfélemlített, önérzetében megtiport magyartól fájdalmuk nyilvános kimondását, sérelmük elismertetését, legalább erkölcsi jóvátételét. Igazságtételre várva Az 1944. szeptemberében történtek felől a 83 éves Csizmadia Sándort faggattuk, aki jelenleg a világtól elvonulva, a Selénd községbeli Kamnán él egyedül a domb lábánál fekvő 2800 négyzetméteres birtokán. Némi gondolkodás után, a számára feledhetetlen 1944. szeptember 17-ével kezdi, amikor a magyar hadsereg három, oldalkocsis motorkerékpárja Kovászi felől Világosra érkezett. Maga a falu bejáratánál a nála egy évvel idősebb, 14 éves Frajna Jánossal legeltette a juhokat. A motorosok megálltak mellettük, majd megkérdezték: vannak-e román katonák a településen? Mivel nem voltak, Janit beültették a legelöl haladó oldalkocsiba, és a községházáig poroszkáltak. Nem bántottak senkit, tábort vertek a Bohus-kastély parkjában, ahova még vagy két teherautónyi katona is érkezett. Szeptember 21-ére virradóra a dombról félkatonai, jobbára ittas alakulatok kezdtek leereszkedni lövöldözve, az erdőből megszólalt egy ágyú is, amelyiknek a lövedéke eltalálta a falu végén állomásozó Csepel márkájú teherautót, ami teljesen kiégett, 3 katona a helyszínen meghalt. Miután a magyar alakulatok a román–orosz túlerő elöl visszavonultak Kovászi, illetve Arad felé, a bevonulók elkezdték válogatás nélkül összegyűjteni a helybeli magyarokat, akiket összevertek, majd végighajtva őket a településen, az ortodox temető előtti gödörnél állapodtak meg, amelyikbe 10 embert, köztük 2 asszonyt és ugyanannyi kiskorút belelőttek, majd megparancsolták a cigányoknak, hogy húzzanak földet rájuk. Tették ezt délutánig, amikor a tisztességes román ember, Secula Mihai, aki a magyar világban katonatiszt volt, közbe nem lépett, és jobb belátásra bírta a tetteseket. A megmaradt néhány embert, összeverve, de hazaengedték. Csizmadia Sándor soha nem felejti el azt a napot, amikor az édesapja elküldte egy ács után, aki a birkaszín építésén segédkezett. Éppen ezért csak hallomásból ismeri a náluk történteket: mikor a részeg katonák hozzájuk érkeztek, szó nélkül megverték az apját Kiss Györggyel, a segítséggel együtt, majd elhajtották a falun keresztül, a temető előtti gödör felé, amelyikbe később mindkettőjüket belelőtték. Összesen 8 világosi, továbbá 2 gyoroki polgárt lőttek le. Utóbbiak napszámban dolgoztak egy világosi szőlősgazdánál, akihez a pénzükért jöttek. Út közben találkoztak a temető felé vonuló megkínzott, ütlegelt csapattal, amelybe berángatták őket, hogy ugyanúgy végezzék, mint a többiek. Csizmadia 35 éves édesanyját az utcaajtóban lőtték le, amikor férjének az életéért könyörgött, hiszen 3 kiskorú gyermeke volt. A 13 éves gyermek hazatérve, az anyja meggyilkolásától és az apja elhurcolásától megrémülve, illetve, hogy őt is el akarták fogni, a román temetőbe menekült, ahol a csősz elbújtatta. Mivel a magyar különítményt meglepték a dombról aláereszkedő egyesült csapatok, a dombon őrségben állt magyarok nem tudtak csatlakozni a többiekhez, ezért elbújtak. Néhány nap múlva azonban, gondolván, hogy az ellenség elvonult, előjöttek a rejtekhelyükről, ám mindnyájukat elfogták, majd a Matekovits-ház udvarán sorba állított 10 honvéd közül 9-et hátulról egy orosz nő egyenként tarkón lőtt, miközben a tizedik elmenekült. Bun Böskénél, az ólban bújtatták el, majd néhány nap múlva, civilben vonatra ültették, hogy hazautazhasson Battonyára. A temetőben nyugvó 14 honvédból 5 a lövöldözés során esett el. A gödörbe lőtt áldozatokhoz nem volt szabad közelíteni. Csizmadia az egyik cigánynak odaadta a házban talált utolsó fél kenyeret, hogy az megmutassa, hol van eltemetve az apja, aki a hasába sorozatot kaphatott, mert kint volt az egész belseje. Miközben maga félelmében bujdosott, otthonról eltűnt 3 ló, 57 merinói fajta birka és a tehén. Érdekes, hogy az ólban lévő disznó nem kellett senkinek. Csizmadia Sándor szerint a bíró, P. Ş. legalább olyan bűnös, mint a gyilkoló katonák, akik a tettük elkövetése után elmentek. Az árván maradt házakat viszont a bíró ösztönzésére fosztották ki. Megtehették, mert miután az oroszok beözönlöttek, minden bűntényt, rablást le lehetett nullázni. Soha semmiféle vizsgálat nem indult a Világoson történt gyilkosságok kapcsán, mivel a katonaság elvonult, a helybeli főkolomposok viszont beléptek a pártba. A meggyilkoltak hozzátartozóit megfenyegették, azok még most sem mernek beszélni a tragédiájukról. Csizmadiát a galsai nagybátyja, míg két leánytestvérét az egyik nagynéni nevelte fel. A rendszerváltás után az RMDSZ-nél is próbálkozott előadni a bánatát, de amikor néhai Pápai Sándor jogász meghallgatta, visszakérdezett: maga nem látja, hogy a marosvásárhelyi események óta milyen feszült a helyzet? Várjon, amíg lecsillapodnak a kedélyek, hogy a maguk bajával elő lehessen hozakodni. Azóta is várja a világosi magyarokkal megesett tragédiának az orvoslását, az igazságtételt. Még mindig félnek Molnár László 1944 szeptemberében 16 éves volt, de mivel egyik bátyja katonaszökevény volt, a másikat viszont attól féltette az apja, hogy elviszik az oroszok, ezért őt, a legkisebb fiút küldte ki naponta a juhokat legeltetni. Arra emlékszik, hogy amikor oroszokat látott, mindig lehasalt valamilyen mélyedésbe, hogy ne vegyék észre. Éppen ezért maga nem láthatta, hogy a Csizmadia család házánál mi történt, hány lovat vagy birkát vittek el tőlük. Maguk a magyar utcának a végén, a legelő közelében laktak, a Csizmadia család pedig a falu másik végén, a román temető közelében. Azt is csak hallomásból tudja, hogy összeszedték a magyarokat. A legtöbbet Varga Gábor tudna róla mesélni, akit le is tartóztattak. Arra is emlékszik, hogy az oroszok a családjuknak a 2 lovát is elvitték, csakhogy azok kihúzták a karót, amihez kötötték őket, majd éjjel hazajöttek. Másnap az oroszok újra eljöttek a lovakért, és úgy elvitték őket, hogy soha többé nem tértek haza. Annyit elmondott, hogy jelenleg Világoson 33 magyar és 3 német családról tudnak, vasárnap délutánonként 3 órától a katolikus templomban 10-15-en, nagy ünnepkor viszont 30-40-en vesznek részt a szentmisén. Mivel semmire nem emlékezett vagy nem akart beszélni róla, nem járult hozzá, hogy a feleségével együtt fotót készítsek róluk, áttértünk a honvédek nyughelyére, amit az utóbbi 20 évben maga és a felesége, Magdolna gondoz, vagyis rendszeresen lekaszálják rajta a füvet. Molnár Lászlóval kimentünk a katolikus temetőbe, ahol megmutatta a honvédek nyughelyét: ez egy hársfa árnyékában lévő, 4 sírhelynyi füves terület, aminek az utca felöli részén lévő kovácsoltvas-kereszt táblácskáján a következő, halványan látszó szöveg olvasható: „Itt nyugszik 14 magyar katona, meghalt 1944. szeptember 19-én.” A keresztet a temetést követő évben Bécsi Gábor géplakatos készítette, állította fel. A honvédek nyughelyétől jobbra áll Frajna Istvánnak és fiának, Frajna Jánosnak a sírhelye, akik ugyanakkor haltak meg. Állítólag azért lőtték agyon őket, mert a honvédeknek ivóvizet adtak. Mindenki a Falurosszát siratta Zsámbok András Világost csak a megyei út melletti helységnévtábla választja el a hozzá tartozó Galsa falutól, ahol Zsámbok Andrással beszélgettünk. 1944. szeptemberében 6 éves volt de jól emlékszik, hogy Galsa és Muszka között, az úgynevezett kenderföldeken, az országúttól mintegy 50 méterre az édesanyjukkal, a nálánál egy évvel fiatalabb öccsével, Ferenccel – aki életben van –, illetve az apai nagyanyjával szedték a krumplit, miközben két szakasznyi magyar katona vonult vissza Muszkáról Galsára. Amint a nagyanyjuk meglátta őket, felkiáltott. – Nézzétek, jönnek a magyarok, gyertek, köszöntsük őket. Zsámbok András hangja elakadt az elérzékenyüléstől, de kis idő múlva folytatta: – amint az úthoz értek, köszöntek nekik. Miután azok fogadták, az elöl haladó, valószínűleg hadnagy megkérdezte. – Jóemberek, nincs egy kis pálinkájuk? Szerencsére volt vagy két deci, mert a nagyanyja szeretett reggeli vagy ebéd előtt egy-egy kortyot inni. – Van, de nem adunk – incselkedett a nagyanyja a hadnaggyal, aki vette a lapot. – Ha nem adnak, maguk bánják meg… Erre a nagyanyja éppen őt, Lászlót küldte el a félliteres üvegért, ami nagyjából félig volt még pálinkával. Amikor visszaért, a két szakaszvezető megkóstolta, megköszönték a kedvességüket, majd visszaadták az üveget azzal a kéréssel, hogy az utánuk jövő szakasznak is adjanak belőle. Miután elvonultak, néhány nap múlva megérkeztek a szovjet csapatok, amelyeket fiatal nők virágcsokrokkal fogadtak. Amikor azonban rájöttek, hogy azok a „barisnya” után koslatnak, sikoltozva menekültek előlük. Galsán viszont kineveztek egy román garnizonfelelőst, aki magyargyűlölő volt, ezért megparancsolta a csendőröknek, hogy gyűjtsék össze magyarokat, majd vigyék őket a világosi temetőhöz, ahol kivégzik őket. A csendőrök valamilyen ürüggyel összegyűjtöttek egy parasztszekérnyi magyart, és vitték őket Világosra. A menetet látva egy román ember megkérdezte, hova mennek. Mivel azok nem tudták, hova viszik őket, a kérdező felvilágosította őket: meneküljenek, amerre látnak, mert Világoson már lelőttek egy tucatnyi magyart. Amint a szekéren ülők meghallották, leugráltak és elfutottak. A történteket maga nem látta, hanem a faluban beszélték. Galsait csak Csizmadia Sándort és a feleségét, Gizellát lőtték le, akik után 3 árva kisgyermek maradt. Galsán az a hír is járta, hogy a világosi dombokon rekedt 14 magyar honvéd az oroszok bevonulása után. Az oroszok nagyjából egy hétig tartózkodtak a községben, ahol családoknál szállásolták el őket. Náluk is el volt szállásolva két orosz, de szerencsére rendes emberek voltak, a gyerekeknek cukrot is adtak. Amikor a rejtőzködő honvédek azt gondolták, hogy az oroszok már elvonultak, előjöttek a rejtekhelyükről, csakhogy fogságba estek. Tudomása szerint egy orosz nő menet közben lekaszálta mindet. Amikor a tragikus események történtek, Galsának a kétharmada román, az egyharmada magyar és német volt. Még tíz évvel ezelőtt is élt itt 100-110 magyar család, olyan 200-250 fő. Németek talán valamivel többen voltak. Zsámbok Andrást egy német apához és fiához szép emlék fűzi. Azok ugyanis beléptek a német hadseregbe, amikor azonban a közelben vonultak vissza, hazaengedték őket meglátogatni a családjukat. Mivel szomszédok voltak, neki is adtak csokoládét, amit akkor evett először életében. Egyébként, apa és fia, elestek a háborúban. A tragikus események után néhány évvel, a galsai kultúrházban a fiatalok előadták Tóth Ede: A falurossza című népszínművét, amiben a főszereplő, vagyis a falurossza az a Csizmadia Sándor volt, akinek a szüleit kivégezték. Amikor elkezdte énekelni, hogy „Én vagyok a falurossza egyedül, engem ugat minden kutya messziről…”, a közönség sírvafakadt, mert mindenki tudta, mi történt a szüleivel – emlékezett vissza a galsai Zsámbok András az 1944. szeptemberi eseményekre. Csak Istenben bízhattak, imádkoztak 88 éves Varga Gábor A jelenleg 88 éves Varga Gábor közvetlen szenvedő alanya volt az 1944. szeptember 17-én lezajlott világosi eseményeknek. Úgy emlékszik, mondja, mintha tegnap történt volna, hogy szeptember 14-én, néhány oldalkocsis motorkerékpár, néhány tank, illetve egy teherautó támogatásával a községbe bevonult közel 50 honvéd, akiket, némely hamis híresztelésekkel ellentétben, nem vártak virággal a helybeli magyarok. A katonák elmentek a községházáig, de nem bántottak senkit, letáboroztak a Bohus-parkban. A békés viselkedés ellenére a román lakosság egy része elmenekült a hegyek közé, ahonnan bármikor várni lehetett a román és a szovjet csapatok érkezését, támadását. Szeptember 16-án a magyar csapatok nem tudták feltartani az egyesült orosz–román erőket, ezért lassan visszavonultak Arad felé. Maga abban az időben segédként dolgozott Ács József kereskedő üzletében, ahova aznap reggel benyitott egy magyar hadnagy, aki elmondta: ha a magyar hadsereg a Bugnál nem tudta legyőzni az oroszokat, itt biztosan nem tudják feltartóztatni őket. Csak azért vonultak be Dél-Erdélybe, hogy biztosítsák a német hadseregnek a Bánságból, illetve Szerbiából való visszavonulását. A magyar megszállás alatt a világosi magyarok semmi rosszat nem tettek a román lakossággal, miután azonban kivonultak a magyar csapatok, szeptember 17-én a csendőrség számos helybeli magyart letartóztatott, majd a főutcán mezítláb végighajtották a megvert embereket az ortodox temető előtti gödörig, ahol a részeg katonák 10 magyar polgárt lelőttek, köztük az ő legjobb barátját, Herrling Gyurit és az édesapját is. Ugyanaznap este Varga Gábor bezárta az üzletet, majd hazafelé tartva, a csendőrség előtti kapuban várta V. csendőrőrmester, aki megfogta, megverte, azzal az ürüggyel, hogy virággal várta a magyar csapatokat. A fiú hiába védekezett, hogy ő akkor az üzletben dolgozott, az őrmester becibálta a csendőrségre, majd belökte a pincébe azzal a fenyegetéssel, hogy hajnalban őt is lelövik, mint a többit. A sötét pincében már bent volt Kiss Ottó és Szabados Feri, mindkettő a barátja, akik a csendőrség épületével szemben lakatosként dolgoztak Bécsi Gábor lakatosmesternél. Amint kijöttek a munkából, őket is megfogták, megverték ugyancsak a virággal történt magyarvárás miatt. Letartóztatásukat azonban a mesterük, Bécsi Gábor is látta, aki üzent Szabados Feri családjának, hogy a fiúk bajban vannak. Varga Gábor családja – az édesanyja és a húga, az apja ugyanis katona volt a román hadseregben – nem tudott a letartóztatásról. Mivel Szabados Ferinek a keresztapja, Back Gyuri bácsi az I. világháborúban orosz fogságban jól megtanult oroszul, a szülők a segítségét kérték. Az meg is keresett egy orosz tisztet, akinek elpanaszolta a fiúk letartóztatását, a rájuk váró sorsot. Reggel 6 órakor, amikor kinyílt a pinceajtó, a fiúk megrémültek, hogy viszik őket a vesztőhelyre. Back Gyuri bácsi azonban megnyugtatta mindnyájukat, de az orosz tiszt is jól tudott románul, mert Besszarábiából származott. Az ügyeletes csendőrtől a fiúk letartóztatásának az oka felől érdeklődött, de az a csendőrőrmesterre hivatkozott, akit az orosz tiszt oda is hivatott. Amikor a tiszt a fiúk bűne felől kérdezett, az őrmester azt felelte: partizánok, akik rálőttek az orosz és a román hadseregre. Az állítást a fiatalok tagadták, az orosz tiszt viszont az ominózus lőfegyver felől érdeklődött. Az őrmester szerint azt eldobták, de az orosz tiszt nem hitte el, és azzal fenyegette meg, pisztolyát kivéve tokjából, hogy főbe lövi, ha nem mondja meg az igazat. Erre az őrmester berezelt, elővette zsebéből a járásbírótól kapott papírt, amin 48 magyarnak a neve szerepelt, de a táskájából is kivette a szolgabíró által aláírt parancsot, miszerint össze kell gyűjtenie a falubeli magyarokat, akiket ki kell végezni. Az orosz tiszt elvette az írásos parancsot, a fiatalokat hazaengedte. Varga Gábor azonban nem sokáig volt szabad, mert szeptember 27-én, azaz 10 nap múlva a 18. életévüket betöltött világosi magyar és német fiatalokkal együtt Bukarest mellé, az Otopeniben létesített lágerbe vitték, ahol dolgoztatták, igen rossz körülmények, illetve ellátás mellett. Sokat éheztek, nem tudtak tisztálkodni, tele voltak tetűvel. Decemberben azonban sikerült egy barátjával megszökniük a lágerből, ahonnan gyalog vagy a vonat tetején jutottak haza, nagyon betegen. Két hónapig fel sem tudott kelni, de lassan felépült. Közvetlenül a honvédek nyughelye mellett található a meggyilkolt Frajna Istvánnak és kiskorú fiának, Jánosnak a sírja A kérdésre, hogyan töltötte a pincebe i éjszakát azzal a tudattal, hogy reggel kivégzik, Varga Gábor csak a vállát vonogatta: tudták, hogy nem bűnösök, de csak Istenben bízhattak, ezért egész éjjel imádkoztak – emlékezett vissza a közel 69 éve történtekre Varga Gábor, aki a világosi tragédia hiteles történetét leírta, azt féltett ereklyeként őrzi, hogy el ne feledje, illetve továbbadhassa az utókornak. Nehogy még egyszer megtörténhessen hasonló tragédia, amikor félrevezetve, gyűlölettől sarkallva az emberek kezet emelnek egymásra, megkínoznak, kivégeznek békés polgárokat. Szélmalomharc Hogy a világosi tragédia áldozatainak később sem szolgáltattak igazságot, bizonyítja a férje és a fia meggyilkolása ügyében igazságot kereső Herrling Istvánné, Wanitsch Anna két levele, amelyeket az akkori Magyar Népi Szövetség aradi elnökségéhez küldött. A kész tényeket tálaló, az áldozatok nevei, meggyilkolásuknak a körülményei, a gyilkosok pontos nevei és lakcímei ismertetésével készített beadványok nyomán egy meghallgatáson kívül vizsgálat nem indult soha. Mivel nem célunk a feszültségkeltés, a levél tartalmának a leközlésekor, a tömeggyilkossággal vádolt személyek neveinek csak a kezdőbetűit írjuk le. „Az MNSZ tekintetes Elnökségének", Arad Alulírott özv. Herrling Istvánné, született Wanitsch Anna világosi (Arad megye) lakos, a Világos községben 1944 őszén lefolyt tömeggyilkosságok ügyében – amelyeknek férjem és 15 éves, György nevű, kiskorú gyermekem is áldozatául estek – több rendbeli folyamodványomban kértem az ügy kivizsgálását és a gyilkosok bíróság elé állítását, azonban konkrét eredményt ez ideig nem értem el. Az Arad Megyei Magyar Népi Szövetség 1948. február havában kelt felhívására, a Népi Szövetség elnökségéhez részletes referenciát küldöttem a legyilkoltak névsorával és a tettesek megnevezésével, azonban az itt, Világoson történt futólagos kihallgatáson kívül a mai napig mi sem történt ez ügyben. Szíves tájékoztatás végett itt közlöm a Magyar Népi Szövetséghez beadott részletes, 1948. II. hó 15-én kelt jelentésem másolatát: A Világos községben 1944. évi tömeggyilkosságok ügyében felhívásukra való utalással van szerencsém az alábbi adatokat tisztelettel bejelenteni. 1) A legyilkolt magyar testvérek névsora: Frajna István és ennek 16 éves, kiskorú fia, Frajna János; Csizmadia Sándor és neje, Csizmadia Gizella, akinek a legyilkolása nyomán 4 kiskorú gyermek maradt árván; Kiss György földműves; Strempel Gyula kisiparos, aki után 7 (hét) kiskorú gyermek maradt árván; Herrling István, a férjem, aki akadémiai festő volt, illetve a 15 éves kisfiam, Herrling György; Szabó János napszámos, gyoroki lakos; Székely Gergely, napszámos, gyoroki lakos. Megjegyzem, hogy Szabó János és Székely Gergely gyoroki lakosok, Gyorokról jöttek át Világosra, hogy az itt lakó szőlőtulajdonostól felvegyék a bérüket. Út közben találkoztak a vesztőhelyre vitt áldozatokkal, akik közül ismertek néhányat. Éppen ezért, a kivégzőosztag tagjai ezeket a szerencsétleneket is betuszkolták a vesztőhelyre vitt csoportba és a világosiakkal együtt végezték ki, pusztán azért, mert ők is magyarok voltak. 2) A tömeggyilkosság közvetlen végrehajtói a következő személyek voltak: B. I., Bukarest, Jimbii utca, 51. szám, Dămășoaia körzet; P. M. alhadnagy 23. Hegyivadász Ezred; N. N. őrmester, 21. Hegyivadász Ezred; C. P. volt csendőr, jelenleg margittai lakos, aki a laktanyától a vesztőhelyig húzódó több kilométeres úton, nyilvánosan, a legbrutálisabb módon ütötte-verte a kivégzésre vitt csoport szerencsétlen tagjait. Ez a sötét-lelkű pribék, a volt főszolgabíró, P. C. Világosról történt távozása után költözött Margittára. Az első helyen említett B. I-nek a zsebében volt az írásos parancs, miszerint engem is le kellett volna tartóztatni, majd meggyilkolni. 3) A gyilkosságokban közvetve vagy közvetlenül közreműködők: C. N. volt világosi csendőrőrmester, világosi lakos, akinek a birtokában volt a 48 magyar felnőtt és gyermek nevét tartalmazó névsor, akiket ki kellett végezni. A jelzett csendőrőrmester nyilvánosan kijelentette, hogy „Herrlingnét is le kell lőni, és eltemetni a többiekkel”; P. Ş. volt világosi bíró, aki a borzalmas eset minden részletéről tudott, ismerte az elkövetőket is. Engem ugyanis dr. Laza Romul ügyvéd és felesége rejtegetett a házukban. Amikor azonban később a községi bíró tudomást szerzett a rejtegetésemről, összeszidta dr. Lazáékat, hogy miért rejtegették az „unguroaicát”, akinek a kivégzését elhatározták.; V. P. világosi lakos – akinek magyar felesége volt – jött fel a pribékekkel a lakásunkba, letartóztatni a férjemet és a fiamat. 4) Tanúként kérem kihallgatni a következő személyeket: B. I. altiszt, 12. Hegyivadász Ezred, V. M. kolozsvári lakost, akinek pontos információi vannak a kegyetlen kínzásokról és kivégzések körülményeiről. Végül csatolom egyszerű másolatban megyénk képviselőjéhez, dr. Csákány Bélához intézett, 1947. I. 10-ei általános jellegű jelentésemet. Kérem a Tekintetes Elnökséget, a központi Elnökségünkhöz mielőbb kegyeskedjék eljuttatni. Bízva bízom abban, hogy a Magyar Népi Szövetség és nagyra becsült, dr. Csákány Béla úr jóindulatú támogatása és agitálása, népköztársaságunk illetékes szerveivel karöltve, meg fogják találni a módját, hogy a Világoson 1944. őszén a fékeveszett reakció által elkövetett, vérfagyasztó kegyetlenségek és gyilkosságok megtorlásával, a szerencsétlen, ártatlanul kivégzettek hozzátartozói, özvegyei és számos kiskorú árvái, legalább némi elégtételt nyerjenek. Világos, 1948. február 15-én Kiváló tisztelettel, özv. Herrling Istvánné” Kegyelet Többször is hangsúlyoztuk, hogy a 69 évvel ezelőtti, azóta is eltussolt, agyonhallgatott világosi események felidézésével nem kívánunk feszültséget kelteni, ilyen sok idő elteltével nem is lehet célunk az igazságszolgáltatás kikényszerítése. Mert az olyan árván maradt károsultaknak, mint Csizmadia Sándor, senki nem fogja jóvátenni az egész életüket beárnyékoló félelmet, a szülői szeretet, a gondoskodás nélkülözését, a szülők meggyilkolása után tőlük széthúzott javakat, állatokat sem lehet már senkin számon kérni. A helybeli magyarság lelkét még mindig béklyóban tartó félelmet, a megtiport önérzet miatti közösségi traumát azonban a történtek tisztázásával még fel lehet oldani, az erkölcsi kártérítésüket még ki lehet eszközölni, ha a község vezetősége is konstruktívan áll hozzá. Ha a katonasírok kölcsönös ápolására vonatkozó Genfi Egyezményt maradéktalanul alkalmazzák a Világoson elesett 5, illetve hadifogolyként kivégzett további 9 katona nyughelyét méltó módon elrendezik, ápolják. Leginkább azonban úgy tudnák kiköszörülni a község becsületén 69 évvel ezelőtt esett hatalmas csorbát, ha jövőre, a világosi tragédia 70. évfordulóján az ártatlanul legyilkolt polgárok emlékére, kegyeletére, a Bohus-parkban vagy bárhol felállítanák a tolerancia bármilyen alakban megjelenített emlékművét. Az egymás iránti tisztelet, a megbecsülés mementóját, hogy soha többé meg ne történhessen olyan tragikus eseménysorozat, hogy egy vegyes lakosságú település vezetősége, polgárai uszításra, közreműködjenek részeg idegenekkel polgártársaiknak a másságuk miatti elpusztításában. A humánus döntés meghozatalában, az emlékmű felállításában sokat segíthetne Világos egyik testvértelepülése, a magyarországi Pusztaottlaka vezetősége. Hogy nemes magvak elvetésére a világosi talaj is alkalmas, legjobban példázza, hogy a székely zászló okán országosan keltett hisztéria dacára a községháza homlokzatán, más nemzetek zászlaival együtt, a magyar is ott van. Balta János. Nyugati Jelen (Arad). 2013. augusztus 5.Népnevelőnek avattak szobrot MagyarfalubanBudau Linának, a csángóföldi magyar oktatási program helyi nevelőjének avattak szobrot augusztus 4-én, vasárnap délután a Bákó melletti, 1500 lelkes Magyarfaluban. Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, emellett számos, a helyi szokásokat bemutató előadást szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek. „Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették" – mondta az avatóünnepségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök rámutatva: „Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak". A szövetségi elnök elismerte, hogy egy ilyen térségben néha nagyon nehéz lehet magyarnak megmaradni, de hozzátette: ezt a szigetet csak az ott élő közösség tudja megtartani. Az RMDSZ elnöke a szövetség támogatásáról biztosította a helyi közösséget. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi támogatói. A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese. Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében. Kovács Attila Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 7.Szigetek a csángó közösségek Moldvában – Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyarfaluban„Egy ismeretlen tengerben olyan szigetek a csángó magyar közösségek, ahol megállhatunk, megpihenhetünk. Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap délután Magyarfaluban. A Bákó melletti, 1500 lelket számláló faluban a közösség apraja-nagyja összegyűlt, hogy Budau Linára emlékezzen. Budau Lina 2007-ben a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló programjának a szolgálatába állt, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, a helyi szokásokat bemutató előadásokat szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek. „Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették. Tudjuk, hogy itt, ezen a szigeten néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. Természetesen minden külső segítségre szükség van, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke a Budau Lina emlékére állított szobor avatási ünnepségén. A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi barátai és támogatói. Kelemen Hunor szövetségi elnök Pogár Lászlóval, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének vezetésével megtekintette az épülő, magyarfalusi közösségi házat, illetve a lábniki Magyar Házat, amelynek a kertjében most épül a gyerektábor. Mindkét intézményt támogatja az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. kms.mtva.hu/hir 2013. november 2.Honfoglalók nyomábanEgy újságoldal terjedelme szűk keret, hogy a honfoglalók nyomdokain a Kárpát-medence északi részét, Kárpátalját közösen bejárjuk, hiszen történelmi emlékekben annyira gazdag ez a hányatott sorsú térség, hogy minden "szegelet" egy-egy állomás lehetne. Számos épület mellett kellene elidőzni és fejet hajtani a dicső múlt szereplői előtt. A marosvásárhelyi Thomas Hux utazási irodának sikerült olyan kirándulást szerveznie – nem először –, amelyen az érdeklődők a magyar vonatkozású történelmi színhelyeket körbejárták. Ezért indultunk el mi is a honfoglalók nyomában, szippantani a múltból és feltöltődni a kárpátaljai magyarsággal való sorsközösségből, egészen a Vereckei-hágóig. Ungvár Akik az unióban megszokták már, hogy útlevél nélkül, a személyi felmutatásával lehet átlépni a határt, kissé furcsa számukra, hogy a halmi határátkelőnél útlevélvizsgálattal kezdődik az ukrajnai kirándulás. Gond egy szál se, hiszen a határőrök nem húzzák sokat az időt, pár perc alatt lezajlik az útlevélvizsgálat és átengednek. Falvak következnek, valamennyi magyar, mint Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Nagypalád, Fertősalmás, Forgolány, Batár, Nevetlenfalu, Szőlősgyula s így tovább. Bár a vidék hivatalos neve 1946-tól Ukrajna Kárpátontúli Területe, a magyar köztudatban Kárpátaljaként szerepel. A megye 13 közigazgatási járásra oszlik: a beregszászi, a perecsenyi, a huszti, a raboti, az ilosvai, a szolyvai, a munkácsi, a técsői, a nagybereznai, az ungvári, a nagyszőlősi, a volóci és az ökörmezői. A megyeszékhely Ungvár, ahol turistabuszunk először megáll. Az ungvári sétálóutcákat járva, nincs lényegesen eltérő feeling egy erdélyi és egy kárpátaljai magyar város kisugárzása között. S hogy első perctől otthonosan éreztük magunkat – marosvásárhelyi, szászrégeni és csíkszeredai kirándulók –, az annak is köszönhető, hogy ottani vezetőnk, Molnár László bejelentette, ő nem idegenvezető, nem idegenekhez beszél, hanem honismertető. Szakszerű vezetésével látogattuk meg az ungvári Drugeth- várat, amely Kárpátalja leghíresebb műemlékei közé tartozik. Először a Gesta Hungarorumban említik, 1691-től Bercsényi Miklós birtoka lett. Ma itt található a honismereti múzeum. A várkertben öntöttvas szobrok láthatók: Héraklész a lernai hidrával és a Pihenő Hermész. A gyerekeket azonban jobban érdekelte a turulszobor, nemcsak azért, mert a Rákóczi-szabadságharc jelképe, hanem azért is, mert a legenda szerint, ha a csőrét megfogják és kívánnak valamit, teljesül a vágyuk. Így ezt a momentumot senki sem hagyta ki. Rejtély megfejtve: ettől ilyen aranysárga a turul csőre. Ugyancsak a várhegy érdekes látnivalója a XVIII- XIX. század népi építészetét bemutató tájmúzeum, is vagy a görög katolikus püspöki palota. Ungváron érdemes megnézni még az Ung folyó mellett Európa leghosszabb hársfasorát is. Munkács Történelmünk újabb jelentős helyszíne, sok látnivalóval. Az impozáns vár 68 méter magas sziklahegyen található, odavonzza a turistákat, akiknek a legtöbbje magyar. Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc tették halhatatlanná. A Habsburg- ellenes mozgalmak korában volt nagy jelentősége. Zrínyi Ilona vezetésével a várőrség utolsóként adta meg magát a kuruc-szabadságharc idején. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt. A vár jelenleg műemlék, benne múzeum működik. A turisták szívesen időznek a Petőfi-szobában vagy a 90 méter mély kút mellett, melyhez számos legenda fűződik. Kellemes meglepetésben volt részünk, hiszen a vár udvarán élőzene szólt, amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk, a klasszikusról az Ott, ahol zúg az a négy folyó-ra váltottak. Munkácson nem hagyhattuk ki a Rákócziak nyári rezidenciáját, a Fehér házat, a Munkácsy Mihály szülőházának emlékét megörökítő emléktáblát, a sétálóutcán található mellszobrát, amit a halottak napi virágárusok sátrai kissé eltakartak ugyan, de azért meg tudtuk nézni. A Vereckei-hágó Mielőtt még a hágóra értünk volna – göröngyös úton, de szép napsütésben –, elidőztünk a Vereckei- szorosnál, ahol az egykori Árpád-vonal, a Magyar Királyi Honvédség második világháborús védelmi rendszere húzódott. Aztán egy tiszta ruszin faluban, Felsőgerebenben, a Verecke vendégházban igazi magyaros ebédre voltunk hivatalosak, amit Csizmár Béla vendégfogadós és felesége szolgált fel. Az itteni emberek erős magyarságtudatával feltarisznyálva indultunk a hágónak, ahol a honfoglaló magyarok többsége 895-ben a Kárpát- medencébe érkezett. A hányatott sorsú emlékműnél átszellemülve hallgattuk végig az előző emlékművek sorsát, azt az óriási ellenszegülést, amellyel a magyar történelmi emlékhelyek megjelölését gáncsolták. Talán éppen emiatt is nagyobb a ragaszkodás és kiállás: nem hagyhatjuk, ami a miénk! Matl Péter munkácsi szobrászművész millecentenáriumi emlékművét éppen ezért keresik fel gyakrabban a Kárpát-medencei magyarok. Mi, marosvásárhelyiek nemcsak a himnuszokat, hanem Balázs Erzsébet zenetanárnő énekét is elénekeltük… Mert volt már bánatunk és sok mindent tudunk, de legfőképpen azt, hogy összetartozunk! Beregszász Huszonhatezres magyar közösség városa, a kárpátaljai magyarság szellemi központja. Itt található a Bethlen–Rákóczi-kastély, ahol a lelkes múzeumalapító és tárlatvezető kísért végig. Nem olyan a város, mint amilyennek itthon elképzeltük. Épületeit sorra felújítják, de nem is ez a szembetűnő, s számunkra, marosvásárhelyiek számára irigylésre méltó, hanem az, hogy magyar személyiségekről elnevezett tereken, utcákon sétálhattunk. Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Páva étterem, Rákóczi tér és így tovább. Sőt, a felújított Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola homlokzatán rövidesen leleplezik azt a címert, melyen a magyar Szent Korona látható kétoldalt angyallal. Hol állunk mi ettől? Persze, tudjuk, ott sem ment könnyen, de kitartással, bátorsággal, erős és nem véka alatt rejtegetett magyarságtudattal ment. Még annyit, hogy Beregszászon öt önálló magyar iskola működik, Marosvásárhelyen csak egy! Ezért is érdemes volt elmenni, hogy a látottak viszonyítási alapul szolgáljanak. Nem elég emlékezni, könnyezni, láthatóvá és érezhetővé kell tenni, hogy vagyunk. A Thomas Hux utazási iroda ezzel nem zárta le történelmi témájú kirándulásainak szervezését, legközelebb a Hunyadiak nyomdokain indulnak el. Ezt idejében meghirdetik, s aki teheti, csatlakozzon, megéri. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 25.Kárpátaljai segély Erdélynek 1989-benA temesvári forradalom közelgő 25. évfordulója alkalmából azokat az embereket kerestük, akik tüntetettek a jogfosztott erdélyi magyarságért, vagy éppen adományokat gyűjtöttek és vitték a határokon át – olvasható a Duna televízió weboldalán. Felhívásukra nagyon sok néző jelentkezett. „1989 decemberében Kárpátalján a temesvári események hatására szinte felizzott az erdélyi magyarsággal való lelki közösség. A romániai forradalom napjaiban az alig pár hónapja megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hirdette meg a segélygyűjtést. A megyében négy gyűjtőpontot alakítottak ki. Az egyik a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában működött” – olvasható a köztelevízió honlapján. A Duna Tv Gulácsy Gézát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét idézi, aki elmondta: „1989-ben a kárpátaljai emberek sem voltak túl gazdagok, de azt kell mondjam, hogy nagyon őszinte segítséget tapasztaltunk. Pénzadományt is gyűjtöttünk, ruhaadomány, tartós élelmiszereket – ezeket mind teherautókra rakták a falvakban, behozták ide, itt lepakoltuk. Összegyűjtöttük a tornaterembe és azután, amikor megérkeztek a kamionok, közös erővel megpakoltuk ezeket a kamionokat." A televízió által begyűjtött információk szerint Munkácson három, Kárpátalján összesen tíz kamionnyi adomány gyűlt össze pár nap leforgása alatt. Az őstermelők zsákszámra hoztak szemesterményt és burgonyát is a gyűjtőpontra. - A tornaterem teljesen megtelt adományokkal. Egy kis folyosó volt középen, ahol el lehetett járni. Minden falunak meg volt a helye, külön szortírozva voltak és Gajdos Olga néni a cetlivel itt jegyezte, ki mit hozott, mennyit hozott, hová tegyék le. Ő irányította itt helyben ezt az egész akciót – mondta Gulácsy Géza, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. A kárpátaljai segélykonvoj Románia területén egyesült. Ott már a helyi hatóságok irányították a szállítmányt. A munkácsiak adományai a nagybányai elosztó központ érintésével Kolozsvárra kerültek. "Az egész akciónak a KMKSZ akkori elnöke, Fodó Sándor volt a motorja, a lelke. Ő verbuválta a csapatot is. Amikor eljöttek ide a mikrobusszal, én még nem is tudtam akkor, hogy megyek majd Erdélybe. Aztán valahogy így menet közben odamentem Sándorhoz és mondtam neki: "Sándor, én is mennék veletek." Azt mondja: "Gyere!". Aztán így beültem én is a mikrobuszba. Elmentünk, Kovács Miklós, Molnár László, Zseliczky József, Fodor Géza, vagy éppen Debreceni Mihálynak a nevét említhetném meg, akikkel együtt mentünk és vittük ezt az adományt – tette hozzá az alelnök. Túlzás nélkül állítható, hogy 25 évvel ezelőtt az egész kárpátaljai magyarság megmozdult, hogy a Szovjetunió végső időszakára jellemző totális áruhiány ellenére segítsen a romániai nemzettársainak. A Ceauşescu-diktatúra bukásának napjaiban az erdélyi magyarokkal való szolidaritás nyílt kifejezése volt a KMKSZ történetének első tömeges akciója – olvasható a Duna televízió weboldalán. /nyomtatott változatban nem szerepel:/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 14.Kiállítások is lesznek, de kiáltások isA nagyváradi Szent László Napokat megelőző keddi, utolsó sajtótájékoztatón főleg a rendezvénysorozaton belül megnyíló tárlatokról számoltak be a szervezők, de egyéb tudnivalókról is szó esett. A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni. Zatykó Gyula főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt az idén különösen időszerű Márton Áron szabadtéri kiállításról, melynek megnyitója június 20-án 17.30-tól lesz, a vár udvarán. 120 éve született mártírpüspökünk, s 2016 Márton Áron emlékév – ezért a magyarországi nemzetpolitikai titkárság úgy gondolta, Márton Áron életéről, munkásságáról, eszmerendszeréről szóló kiállítást mutat be a Kárpát-medencében. Erdély kiemelkedő püspökének életszakaszai nyolc, román és magyar felirattal ellátott maketten láthatók, a kiállítás egész héten megtekinthető lesz. Átfogó tárlat Retrospektív címmel a Nagyváradról elszármazott Munkácsy-díjas Molnár László József grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás június 21-én 18 órától, a várban kialakított galériában. A részletekről Holló Barna képzőművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora számolt be. Mint mondta, kolozsvári egyetemi éveik során találkoztak, s bár a grafikusművész a nyolcvanas években kiköltözött Magyarországra, szíve mindig hazavágyott. Őszinte művész, aki nem vágyik feltűnésre, s jellemző rá az alázatos odafigyelés, mellyel a művészethez viszonyul. A várban bemutatandó kiállítás során a korai, egyetemi évek alatti munkái éppúgy megtekinthetők lesznek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Harminc-negyven alkotás tekinthető majd meg, a megnyitót követően a tárlatot június 23-ig 15-től 18 óráig, június 24 és 26 között pedig 11-től 18 óráig lehet látogatni. Bár úgy volt, hogy Zórád Ernő, a híres magyarországi illusztrátor családtagjai is jelen lesznek a sajtótájékoztatón, végül betegség miatt nem jöttek el, s Zatykó Gyula szólt a június 19-én 18 órától megnyíló tárlatról. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációból című tárlat többek között a Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveihez készített illusztrációkat mutatja be. A művészt a képregényt szeretőknek nem kell bemutatni, a „precíz bohém” egyszerre volt képregény készítő, festő, grafikus, illusztrátor és iparművész. Első képregényének – melyet amúgy nem tartott sokra – Winnetou volt a főszereplője és 1957-ben jelent meg, a hetvenes-nyolcvanas években megjelent képregényei a gyűjtők féltve őrzött kincsei – hangzott el. De a festészetnek sem fordított hátat, akvarelljeiből többször nyílt kiállítás Magyarországon és külföldön egyaránt. A tárlat megnyitóján Ramona Novicov műkritikus szól majd az alkotásokról. Design-kiállítás Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének oktatója a Sepsiszentgyörgyben 2015-ben megszervezett Design-hetet bemutató, június 22-én 19 órától megnyíló tárlatról szólt. A képzőművészeti műhelyek mögötti kazamatában megszervezett tárlaton többek között az erdélyi designerek munkái, valamint a design-versenyen résztvevők munkái láthatók majd. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés lesz, melyen részt vesz majd Bogár Róbert budapesti belsőépítész is. Árgenerátor – művészet mint erőforrás 2 címmel, június 21-én 16 órától szintén a Szent László Napok keretén belül, a Partiumi Keresztény Egyetem Mihai Viteazul u. 3. sz. alatti pincegalériájában a képzőművészeti tanszék hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás, Antik Sándor professzor irányításával. Kíméletlenül őszintén hozza felszínre a a családokat és fiatalokat érintő fontos kérdéseket a Kontrasztkiállítás, melyről Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúségi referense számolt be. 2010-ben, kisvárdai református gyülekezetbe járó fiatalok álmodták meg a tárlatot, mely az egyház és a magyar rendőrség együttműködése nyomán született meg. A tárlat valójában „kiáltás, sikoly, mely felráz”, s hét témát – családon belüli erőszak, példaképek, válás, abortusz, függőségek, öngyilkosság, megváltás – ölel fel megdöbbentő képek, videók segítségével. Első sorban a családokat, valamint a tizennégy éven felüli fiatalokat szeretnék megszólítani. Fontos részlet, hogy a tárlat megtekintését követően a látottakat feldolgozását segítő kiscsoportos beszélgetések lesznek lelki gondozók, önkéntesek közreműködésével, de egyéni beszélgetéseken is részt lehet venni. Az önkéntesek és lelki gondozók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Bihar megyei Egyesületének tagjai. A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula köszönetet mondott legfőbb támogatóiknak. Tudnivalók, érdekességek A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni, melyekkel – értéküktől függően – kerékpárt, wellness-hétvégét, vagy a kolozsvári Untold fesztivál csütörtöki napjára kétszemélyes belépőt lehet nyerni. Újdonság, hogy a Szent László Napok programjai mobilalkalmazáson is elérhetők lesznek, az alkalmazás lehetővé teszi a szűrést, a navigációt az egyes helyszínekhez és értesítést is küld a bejelölt rendezvények időpontjáról, az esetleges változásokról. Neumann Andrea erdon.ro 2016. június 15.Kiállítások a váradi Szent László NapokonÖt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni. Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban. Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész. Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni. Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán. Krónika (Kolozsvár) 2016. június 21.Negyedik napjához érkezett a Szent László NapokA Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos hallgatóinak kiállításával folytatódik kedden a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok programja. Az ArtGenerator 2 című tárlatot 16 órakor nyitják meg a PKE Képzőművészet Tanszék Zárda (Mihai Vitezul) utca 3. szám alatt található galériájában. Retrospektív címmel nyílik kiállítás 18 órakor a várban kialakított galériában a nagyváradi származású Molnár László József festőművész, grafikus alkotásaiból. Ezt követően a tárlat június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig. Amint azt Cukor György költő megfogalmazta: „Ha a képeket sorozatnak, nagy kollázsnak vesszük, előttünk van az alkotó karaktere. És érintőlegesen azoké a hatásoké, gyilkos politikai légköré, éhes képzőművészeti érdeklődésé, melyeket átélt. Meglehet, hogy egyirányú a hatás: kezdettől máig. Noha nem szabad ráfognunk, hogy eszmélése óta egy határozott pszichikai intuícióval rajzolt. Képei saját jelenidejükben, magukban valóan, külön-külön készek, most sorozatszerűnek is tetszhetnek. Annál inkább, mert nem határolhatók el az alkotói időszakok, egymásba is átjátszanak, dominánsan kerülhet elő korábbi motívum, azaz egy érzéklet újabb fölszakadása”. Civil Évkönyv 18.30 órától az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadványát mutatja be dr. Bodó Barna egyetemi tanár, szerkesztő, illetve a Kolozsvári Magyar Napok és a Szent László Napok szervezőinek képviseletében Szabó Lilla és Mészáros Tímea társszerző. Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége 2015-ben sorrendben harmadik évkönyvét jelenteti meg. A Civil Évkönyv az erdélyi civil szféra fontos kérdéseit elemzi, minden évben tematikusan. A 2015-ös évkönyv az erdélyi városok magyar napok típusú rendezvényeit mutatja be, azokat a nagy lélegzetű, 2-3 naptól olykor egy hónapon át tartó rendezvénysorozatokat, amelyek révén közösségünk birtokba veszi a köztereket, belakják ezeket, feltöltődnek, amire másként ritkán, szórványban szinte soha nem nyílik alkalmuk. A kötet 18 tanulmánya és 17 sajtó-összeállítása átfogó képet nyújt az Erdélyben és a Partiumban szervezett nagyobb szabású kulturális fesztiválok történetéről, megismerhetjük a szervezők motivációit, ugyanakkor arról is szó esik, hogy milyen jövő állhat az olyan rendezvénysorozatok előtt, mint például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Szent László Napok. erdon.ro 2016. június 22.Az élboly felé tart a Szent László NapokKét rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták. Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek. Tárlat A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be. A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. Szeghalmi Örs erdon.ro 2017. március 7.Egyre több a farkastámadás SzékelyföldönEgyre több gondot okoznak a farkasok Székelyföldön is. A gazdák egyelőre nem sokat tehetnek, hiszen nincs kilövési engedély a vadállatokra. Több mint tíz állatot téptek szét a farkasok Molnár László nyájából. A gyergyóújfalui gazda állományának java részét elveszítette, a vadak több mint félmilliós kárt okoztak neki. Molnár László már kárbejelentést is tett, hiszen, mint az M1 Híradójának elmondta: az elszaporodott vadtámadások miatt rettegésben élnek. De nem csak a farkasok, a medvék is folyamatosan gondot jelentenek a gazdáknak Székelyföldön. Több esetben előfordult, hogy szarvasmarhákat, juhokat öltek le a vadak, de a medvék leginkább a gabonaföldeket dézsmálták meg. Az utóbbi hónapokban jócskán elszaporodtak a nagyvadak a környéken, ugyanis a kormány tavaly felfüggesztette a vadászatukat. Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere szerint tarthatatlan a helyzet, és annak ellenére, hogy már többször kérték a szaktárca segítségét, eddig semmilyen intézkedés nem történt. Az elmúlt hetekben mintegy 40 juhot téptek szét a farkasok Gyergyóújfaluban. A felháborodott gazdák minden eszközzel azon vannak, hogy távol tartsák a vadakat, ám egy farkas elejtése miatt akár 1000 euró kártérítés kifizetésére köztelezhetik őket. maszol.ro 2017. szeptember 16.Mihályi Molnár László: Az önfeladás csábítása ellen való orvosság (Felvidéki levelek)Nagyon messzire pillanthatnánk vissza a történelemben annak igazolására, hogy az államhatalmi szintre emelt szemfényvesztések hogyan kezdődnek, és hogy a szép eszmények jelszavaival visszaélve miként lehet embertömegeket jámbor birkaként félrevezetni. Elegendő már csak azt felidézni, amikor a jeruzsálemi főpapok sok pénzt adtak a római katonáknak, hogy hazudjanak a népnek, miszerint Jézus nem támadt fel, mert a testét a tanítványok lopták ki a sírból… és ez a hazugság még napjainkban is gyakran felbukkan a különböző bomlasztó bulvársajtóban…. úgymond a szólásszabadság és véleményszabadság jegyében. Ám egy közelebbi történet a 18. század végén Beethoven korát idézi meg, amikor a jól hangzó szabadság-egyenlőség-testvériség jelszavaitól a nagy zeneszerző is ámulatba esett, és még szimfóniát is ajánlott a szabadkőművesek császárának nevezett Napóleonnak. Szerencsére idejében világossá vált előtte, hogy a zengzetes szólamok csupán a világhatalmi törekvések elkendőzését szolgálják. Érdekes egyébként, hogy az államcsőd szélére juttatott Franciaország miként és miből tudott néhány éven belül fél milliós hadsereggel hódító háborúkat indítani. Avagy talán az államcsőd látszatát is azok a körök gerjesztették, amelyek végül a ledöntött trón és legyilkolt nemesség helyébe a maguk vérszomjas „forradalmárait” és egy nekik szolgáló császárt ültettek?! A ledöntött oltárok, feldúlt templomok és a nyaktiló alá hurcolt papság útmutatása helyett pedig a pénz, az üzlet és a kamatok imádatát rendelték. És ezt a csalást és tömeggyilkosságot ünneplik minden évben a franciák, akiktől – mint a „művelt nyugat” példaképétől – nekünk tanulnunk kellene. Vajon milyen képet vágna a világ arra a javaslatra, hogy a japánok tegyék ünnepnappá a hirosimai atomtámadást, a németek Drezda porig bombázását, a lengyelek a katyni vérengzést, a zsidók az auschwitzi tábor megnyitását, és hogy ne menjünk messze az időben, az USA-ban milyen ünnep lenne szeptember 11.?! Van persze ott is morbid emlékezés, mert a hálaadás napján azt éljenzik, hogy leigázták, legyilkolták a földrész őslakosságát, és a terület bitorlóivá tehették magukat. Velünk pedig így ünnepeltették négy évtizeden át felszabadulás néven a kommunista szovjet megszállás kezdetét. (Máris hallom, hogy e szavak hallatán a bolsevizmus haszonélvezőinek csemetéi, szellemi és vagyoni örökösei hogyan osztják a „gyűlölködő”, „szélsőséges”, „náci” és egyéb bemagoltatott címkéket, amivel a kimondott igazság miatti szégyenüket, bugris jellemtelenségüket vagy silány értékrendjüket akarják leplezni. Más esetben talán a megbízóik elvárásainak akarnak megfelelni.) Nem kell ezen csodálkozni, mert a XX. század három legveszedelmesebb ideológiáját (bolsevizmust, fasizmust és liberalizmust) egyazon talajból „nemesítették ki” a pénzvilág „bölcsei”, akik pontosan tudják, hogy az istenhittől elszakított, a megélhetési és anyagi hajszának kiszolgáltatott, tudatlanságban tartott és tévhitekre szoktatott, arcukat vesztett emberek tömegei már bármire manipulálhatók. Ráadásul, ha ezeket a csoportokat egymás gyűlöletére is kondicionálják, akkor látszólag még „értelmet” is kaphat az életük az egymás elleni küzdelem és háborúk által. Milyen tragikomikus az a hollywoodi jelenet, amikor az amerikai kiskatona büszkén áldozza fel az életét a „hazáért” vagy a „demokráciáért” a koreai, vietnami, iraki, afganisztáni, líbiai vagy kupricisztáni harcmezőkön. Persze az USA első és második világháborús európai beavatkozása sem fennköltebb ennél, és a szovjet hadseregnek sem volt kevésbé sötét szerepe 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában vagy 1980-ban Afganisztánban. Közben a „demokrácia” feliratú maszlaggal még az is elérhető, hogy a különböző érdekcsoportokat egymás ellen kijátszva jól sakkban tarthatókká válnak, és a jól manipulált tömegtájékoztatással biztosítható, hogy a valódi célokra, okokra és indítékokra soha ne derülhessen fény. Ám akik mégis kíváncsiskodnak, azokat különböző negatív jelzőkkel megbélyegezve, hiteltelenné téve elhallgattatják. Például Wass Albert, az egyik legkiválóbb magyar író is így lett a hazudozók célpontja, a mai napig is aljas támadásoknak kitéve, mert nem volt hajlandó kiszolgálni azt a silány értékrendet, amelynek kényelmetlen az igazság elmondása és a nemzeti-keresztény hagyományok megerősítése, ezért utasították el regényeit a megzsarolt nyomdák Amerikában, de ez már egyre nyilvánvalóbban csak a gyalázkodókat minősíti, mert az életművet nem lehet megkérdőjelezni. Nem új keletű ez a módszer. A három évezredes görög eposzok és drámák, valamint a Szentírás tanításai is figyelmeztetnek arra, hogy a hatalom érvei időlegesen győzedelmeskedhetnek az érvek hatalma fölött, megalázhatják vagy megölhetik az isteni rendhez és a testvéri szeretethez ragaszkodókat, de a gőgös hatalom, a zsarnok király önmaga vesztét készíti elő önkényes cselekedeteivel, és a báránybőrben settenkedő farkasok lelepleződése sem várat magára sokáig. Bár még mindig megetethetőek a jámbor és jóhiszemű emberek azzal az ősi csellel, hamis biztatással, hogy mindenki és bárki előtt tárjuk szélesre az ajtót és kaput, mert hát ugye irgalmasságot kell gyakorolnunk. Azt persze már nem teszik hozzá, hogy a befogadásnak és elfogadásnak is vannak eredendően természetes feltételei, mivel nem a másságot, hanem a másfajta értékeket illik tisztelni. De amikor csak bármiféle másságról szónokolnak, abba már a bűn és a természetellenes, valamint a beteges hajlam is belefér! Éppen ez a céljuk: hogy az emberi értékrend mértékadó szerepét eltorzítsák. Erre a csúsztatásra építette fel a Soros pénztára által támogatott nemzetközi bűnszövetkezet a NYITOTT TÁRSADALOM címkével ellátott programját, amely az „emberi szabadságjogok”, a „demokrácia védelme”, a „kisebbségek támogatása”, a „hátrányos helyzetűek felemelése”, az „információk szabad áramlása”, az „esélyenelőség”, az „önrendelkezés”, a „népakarat” és a „nyilvánossággal az erőszak ellenében” feliratú báránybőrökben a megcélzott országok és népek leigázásának céljával az önfeladásra szeretnék rászedni az embereket. Mindezt az erkölcsi rend felbomlasztásával és népek ellenálló képességének kiiktatásával (a nemzeti, közösségi, családi és hitbéli értékek megkérdőjelezésével), a gazdaság szétzüllesztésével és csődbe juttatásával, eladósítással, magas kamatú hitelek felvételével, a stratégiai szféra felvásárlásával szeretnék elérni. S ahol ez nem sikerül, ott akár fegyveres konfliktusok kiprovokálásával szereznek ürügyet a „jogos beavatkozásra”, a „demokrácia megvédésére”, a „szabadságjogok helyreállítására”. Ezért foglalkoznak annyit ezekkel a kérdésekkel. Nem sokra megyünk az ellenérvekkel, hogy ez a program segítette azt is, hogy megszabaduljunk a kommunista diktatúrától, mert valójában nem a mi szabadulásunk miatt aggódtak. Gazdaságilag roppantották össze a szocializmus eleve bukásra ítélt rendszerét, hogy aztán még olcsóbban vásárolhassák fel, és a „szabad piac” jelszavával máris kiterjeszthették befektetési területeiket, hogy elhelyezzék felesleges és értéktelen (kamatból származó) pénzeiket. Mi pedig az adósrabszolgaság csapdájába estünk, ahol van ugyan szabad piac, de csak annak, akinek pénze van, van szólásszabadság, de nyilvánosságot megint csak az kaphat, akinek tőkéje van sajtóra, nyomdára, könyvkiadásra vagy propagandára. Vagyont pedig csak az szerezhet, aki velük üzletel, annak viszont sajátosan liberális feltételei vannak. Arról pedig, hogy jótékonykodnak, támogatják a civil szférát, csak annyit lehet megállapítani, hogy ennyit áldoznak a farkasok a báránybőr karbantartására, vagyis a lenyúlt milliárdokból ilyenre is juttatnak néhány milliót a látszat fenntartása érdekében, de egyébként különböző fondorlatos programmal végzik aknamunkájukat a választási kampányok befolyásolásától, a jelöltjeik felkészítésén át a liberális maffiát leleplező újságírók elleni propagandáig vagy jogi eljárásokig. Néhány éve már Sorosnak, mint a szellemi kútmérgezés vezéralakjának a megnevezése is felháborodást keltett az általuk felügyelt sajtóban, ami aztán kellő adagolás mellett a közvéleményt is megfertőzte. Aki bírálni merészelte, azt letiltották a sajtójukban vagy a megjelentető újságok nem kaptak pályázati támogatásokat, a bírálót pedig még az antiszemita jelzővel is illették, ami az ő értékrendjükben a hirosimai tömeggyilkosságnál és a Beneš-dekrétumoknál is nagyobb bűn, pedig a szerző még csak nem is tett célzást ennek a bűnöző spekulánsnak a származására, mintha minden közülük való egyén sikkasztó lenne… De ezzel valójában ők kezdtek el zsidózni, aztán kezdték észrevenni, hogy saját pöcegödrükben dagonyáznak, és maradtak a sivalkodó nácizásnál, ami ráadásul ismét egy pontosan meg nem határozott fogalom (mert jelenthet nacionalistát vagyis nemzetit, nemzeti és családi értékeket tisztelőt is, ami viszont az egyik legpozitívabb emberi alapérték és a liberális terjeszkedés egyik leghatékonyabb ellenszere). Lelkük rajta, csak azt igazolták, hogy nincs semmi érvük állításaik védelmére. Csakhogy amíg lesz pénz mögöttük, addig nem hagyják abba, mert mint megélhetési hazudozókat ezért fizetik őket! Persze ostobaság lenne azt gondolnunk, hogy Sorostól megszabadulva majd minden rendbe jön. Hiszen ő is csak egy megbízott stróman, akinek a Nagykutyák adtak néhány milliót, megsúgták, hogy melyik piacot fogják majd romba dönteni, és a tőzsdén ilyen információval milliárdokat lehet kaszálni, a nyereséget viszont a békés adófizetők rovására kellett kiegyenlíteni. Soros pedig a jótevői és megbízói iránti hálából azok utasításai szerint osztogatja millióit. Nem kell sajnálni, hogy elfogy a pénze, a maradékból is busásan dőzsölhet magának, de közben el kell viselnie, hogy őrá köpködnek, mert a mögötte állók azt hirdettetik magukról a sajtójukban, hogy nincsenek, és az egész csupán valamiféle összeesküvés-elmélet. Ezért soha nem is indult ellenük vizsgálat vagy nyomozás, bár ilyen kísérlet miatt eddig már sokan haltak meg (Kenedy elnök is !), kormányok buktak meg, választott országvezetőket likvidáltak, újságok, könyvkiadók, televíziós társaságok és konkurens vállalatok jutottak csődbe. A XX. század két világháborúja és több tucat helyi háborúja, országok feldarabolása terheli számlájukat, de ott csupán a hadikölcsönök kamataiból és fegyverkereskedelemből származó több ezer milliárdos haszon szerepel, mert minden ilyen „üzletet” sokszoros haszonnal zárnak. Az már csak sátáni rangjuk fokmérője, hogy ezért a jövedelemért csak a XX. században legalább százhúsz millió ártatlan embernek kellett meghalnia. Nos ennek a haszonleső „csínytevésnek” bizony nincs emléknapja! És belátható időn belül nem is lesz. Ez viszont ne keserítsen el bennünket, hiszen jó harminc éve még mi is azt hittük, hogy belátható időn belül nem mennek haza a szovjet katonák, s azóta már a Szovjetunió és a kommunista rendszer is összeomlott, mint eddig minden hazugságra és gyarlóságra épített diktátum, megszállás, rendszer és intézmény a világtörténelemben. Széthullott a versailles-i békeszerződések néhány kierőszakolt kreációja, mint Jugoszlávia és Csehszlovákia is… Az isteni gondviselésben bízók viszont megőrizték emberi arcukat, és immár kétezer éve van okunk a reménységre még ebben a siralomvölgyben is, amit egy kis szeretettel és jóindulattal legalább legközelebbi közösségünk, családunk és nemzetünk részére földi paradicsommá tehetünk, amelyben jó lesz, ha nem keverjük össze a jólétet a jóllakottsággal, az életminőséget az életszínvonallal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
